Rólunk
Szeretettel köszöntelek az oldalamon, örülök, hogy itt vagy!
Gál Anita vagyok, a Kihezvigyem.hu alapítója. 2017-ben lettem először édesanya. Már a várandósságom során is gyakran kerültem teljesen új élethelyzetbe, amely azonnali megoldást kívánt. Miután megszületett a kislányom, ezek a kihívások csak szaporodtak.
Sokszor kaptam ismerősi-családi körből jószándékú, de korlátozottan használható tanácsokat. A bizonytalanság az internet bugyrai felé terelt, ahol mindent és annak az ellenkezőjét is megtaláltam. Emiatt elveszettnek éreztem magam.
Hamar felismertem, hogy a szülővé válás rögös útján hiteles segítőkre van szükségem. De hogyan találom meg őket?
Két kicsi gyermek anyjaként folyton időszűkében szenvedtem, nem tudtam napokig kutatni egy-egy témában, utánajárni a legjobb szakembereknek. Nem akadtam olyan felületre, ahol hatékonyan tudtam volna keresni a hazai szakértők között.
Mivel 2019-ben létrehoztam saját baba-mama webshopot, így volt bőven tapasztalatom arról, hogyan kell valamit a nulláról felépíteni az online térben.
Az évek alatt kialakult egy csapat mögöttem, akik minden területen a legjobbat nyújtják. Ők és a családom jelentették azt a támogató hátteret, amivel egy éves előkészítő munka után elindítottam 2023-ban egy hiánypótló oldalt, ami megkönnyíti a szülők életét.
Ez a Kihezvigyem.hu.
Magyarország első online gyermekszolgáltató kereső- és időpontfoglaló platformja. Egy hely, ahol villámgyorsan egymásra találhatnak a szülők és a szakértők.
Gyere és élvezd, hogy két kattintással megtalálhatod a megfelelő szakembert a családod számára! Az így felszabaduló idődben pedig azt csinálsz, amit csak szeretnél.
Például végre megihatod a kávédat - még melegen! A forró italod mellé ajánljuk friss, ropogós cikkeinket a Tudástár oldalunkon.
ui.: Ha pedig nem csak szülőként, de szolgáltatóként is szeretnél a Kihezvigyem csapatához csatlakozni, akkor olvasd el miben tudunk neked segíteni! (link: Szolgáltatóknak aloldalra)
Kettős küldetésünk
- Küldetésünk, hogy segítsünk a szülőknek gyorsan és egyszerűen megtalálni a legjobb szakembert, aki támogatni tudja őket a gyermekükkel kapcsolatos kihívásokban.
- Missziónk, hogy a szakemberek válláról levegyük az ügyfélszerzés, láthatóság-növelés és időpont-menedzselés terheit, hogy ők kizárólag azzal foglalkozhassanak, amivel a legjobban szeretnek.
Víziónk
A Kihezvigyem.hu Magyarország legnagyobb online gyermekszolgáltató keresője lesz.
Néhány éven belül több százezer szülőnek a Kihezvigyem.hu fog beugrani esőként, ha a gyermekükkel kapcsolatos kihívásokra keresnek szakembert.