Online iskola előkészítő játékok: szorongásmentes, kudarcmentes iskolakezdés
Kolta Zsófi évek óta tanító volt, amikor megérkeztek a covid miatt óvodába alig járó gyerekek az első osztályába. Kiderült, mennyire hiányzik náluk az iskolakezdéshez szükséges alap. Zsófi felismeréseiből mindössze két hónap alatt megszületett az ország első online iskola-előkészítő tanfolyama, ami mára nagy sikert tudhat magáénak. Az online iskola előkészítő játékok és feladatok talán az egyetlen lehetősége azoknak a gyerekeknek, akik földrajzilag vagy anyagilag nem érnének el előkészítő foglalkozásokat. Interjúnkban ezekről is beszélgettünk vele.
Mi szerettél volna lenni gyerekként? Volt köze az iskola előkészítő játékokhoz?
Óvónő, mert gyerekekkel szerettem volna foglalkozni. Ez egyértelmű volt. Az óvónőképzőre is jelentkeztem, de végül, mivel megvolt a pontszámom a tanítóképzőhöz is, azt választottam, mert így nyáron a gyerekeimmel lehetek - ez is egy fontos szempont volt.
A tanulmányaid után elmentél egy általános iskolába tanítani, vagy hogy indult a karriered?
Ahol gyakorlaton voltam, ott felajánlottak egy teljes állást, ráadásul határozatlan időre felvettek. 2-3 hónapig voltam napközis, és utána rögtön kaptam egy osztályt. Nagyon szerettem azt az iskolát, és csak a gyerekeim születése után, egy költözés miatt kerültem át egy másikba, amit szintén nagyon megszerettem. 2006 óta dolgozom már tanítóként, sok tapasztalat volt már a hátam mögött, viszont a legutolsó első osztályomnál jöttem rá, hogy hoppá, ezek a gyerekek nincsenek felkészítve az iskolakezdésre. Ez a covid után történt. A tananyaggal haladnom kellett valamennyire, de a tanítói szabadságot kihasználva az első félévet teljesen átalakítottam, hogy megalapozottan kezdhessem el a tananyagot a gyerekekkel.
Amikor láttam, mennyi minden kimaradt az alapozásból a covid miatt oviba alig járt gyerekeknél, akkor döntöttem el, hogy csinálok egy online iskola-előkészítőt. Piackutatást végeztem, és hamar kiderült, hogy nagy igény van rá a szülők részéről. Kidolgoztam a tematikát egy tanévre, mindenféle olyan témakörrel, amelyeken keresztül az összes képességet tudom fejleszteni, egyirányúan. Elsőként kezdtem ezt el Magyarországon.
Hogyan tartod a foglalkozásokat?
Megtartok egy foglalkozást élő bejelentkezésben, és a gyerekek később is, amikor szeretnék, otthon megcsinálják a feladatokat. Első alkalmakkor még szülői felügyelettel, de később arra kérem a szülőket, hogy hallótávolságban maradjanak, de ne segítsenek. Ennek ők is örülnek, mert így mindketten tudnak egyszerre dolgozni.
Hogy lett ebből vállalkozás?
Nagy siker volt az online program a járvány ideje alatt, de azt hittem, hogy ha vége lesz a covidnak, akkor le fog csengeni. Az volt a kérdés, hogy folytassam-e másodállásban az online előkészítőket, mert iskola mellett egyre több energiát elvett az iszonyú sok adminisztráció miatt.
Miután megnyíltak az óvodák, iskolák, rádöbbentem, hogy nem csökkent az igény. Mivel nem bírtam a két munkát együtt, leültünk a férjemmel, számoltunk, és döntöttünk. Anyagilag egyértelmű volt, hogy ez a jobb, de mérlegelni kellett a szabadidőt is. Valamint azt, hogy egy 20 fős osztályt magaménak tudni szép dolog, de az online előkészítővel sokkal több gyerekhez el tudok jutni, és nagyobb hatásom van. Ráadásul a szakmaiság is nagyon fontos számomra, és ezt is a magam útját járva tudom jobban megvalósítani. Így 2021 szeptember óta már csak az online iskola-előkészítővel foglalkozom, főállásban. Fent vagyok a videómegosztókon, most már a Tiktokon is, és a visszajelzések alapján hasznos, hiánypótló videókat készítek.
A szakmai különbséget milyen példával tudnád átadni az olvasóknak?
Például azzal, hogy nem az a szövegértésre, olvasásra rendelkezésre álló legjobb tankönyv, amelyből a legtöbb iskolában tanítanak. A Meixner-módszer tankönyve sokkal jobb, mert többek közt segít elkerülni a diszlexiát. Mégsem ilyen tankönyvekből tanítják olvasni a gyerekeket az állami iskolák többségében. Ennek oka, hogy az ingyenes tankönyv nem ez, tehát egy iskola számára nagy döntés, hogy ha a Meixner-módszer szerint szeretne tanítani, ki kell fizetnie a tankönyveket. Sajnáltam azokat a szülőket, akik azt hiszik, valami baj van a gyerekükkel, pedig csak nem a számukra megfelelő módszerrel tanul.
Kimondottan az iskola előtt álló, 5-6 éves korosztályt várod a foglalkozásaidra?
Igen, de van, aki másfél-két évig is jár hozzám. Gyakran előfordul, hogy a nagyobb testvér jön betöltött 6 évesen, a 4 és fél éves kistestvére pedig még csak nézegeti, aztán a következő évben ő is jön hozzám.
Most már két teljes végzett “garnitúrám” van, folyamatosan kapom a visszajelzéseket, amik nagyon pozitívak. Nem csak szülői részről, hanem védőnőtől is kaptam már visszajelzést, hogy mekkorát fejlődött az 5. és 6. éves státuszvizsgálat között a gyerek. Sőt, a Pedagógiai Szakszolgálat is megkeresett, mert feltűnt nekik, hogy a hozzám járó gyerekek jól teljesítenek náluk. Visszaigazolódik, hogy az online térben is tud jól működni egy ilyen foglalkozás.
Le tudod kötni az ebben a korban még izgő-mozgó gyerekeket?
Ez érdekes, mert tesztelésre hívtam olyan szülőket, akiknek a gyerekük saját elmondásuk szerint maximum 10 percig marad egyhelyben. Az lett a tapasztalat, hogy sokan a 45 perces online foglalkozást is a videó megállítása nélkül végigcsinálták, és még csodálkoztak is, hogy “máris vége?”.
Heti egy alkalommal tartok élőben foglalkozást, abba bele is szólhatnak a gyerekek, megmondhatják hangosan a megoldást, tehát teljesen úgy beszélnek hozzám, mintha egy helyen lennénk. Érezhető, hogy érzelmileg is kötődnek hozzám, hiába csak egy képernyőn keresztül látnak. Az élőket felveszem előre megadottidőpontban és a családok a tagságuk ideje alatt korlátlanul hozzáférnek az összes videóhoz. Tehát aki szeretné a 45 percen felül is folytatni, ilyenkor elindíthat egy korábbi foglalkozást.
A tartalom, a módszertan honnan jött neked? A tanítóképzőn tanultad vagy kifejlesztettél egy sajátot?
Amit a tanítóképzőn tanulunk, az nagyon kevés része annak, amit használok. Sok mindent inkább gyakorlaton lestem el, a Meixner-módszerrel is ott ismerkedtem meg, de csak felületesen. Később elmentem egy intenzívebb szakmai képzésre, hogy megalapozottan taníthassak ezzel a módszerrel. Elkötelezetté váltam a módszer iránt.
Az előkészítőm által a gyerekek többek között nyelvi tudatosságot kapnak, megtanulják az irányokat, gyakorolják a testsémát, fejlesztjük a finommotorikájukat és a nagymozgásukat, mindezt játékosan. Úgy szeretném előkészíteni a kicsiket a sulira, hogy akármilyen módszerrel is tanulnak majd, legyen egy alap nyelvi tudatosságuk. Erre rendelkezésre állnak játékos feladatok, megelőzhető velük a diszlexia súlyosabb tüneteinek kialakulása.
Milyen esetben forduljanak hozzád a szülők? Csak azok, akiket a védőnő vagy gyermekorvos küldött, vagy azok is, akik úgy érzik, hogy a gyereküknél a kortársaihoz képest bizonyos részképességek nem elég fejlettek?
Jöhetnek akár olyan gyerekek is, akik átlagos, koruknak megfelelő fejlettségűek. Ugyanazt kapják, de mindegyikük pont annyira fog fejlődni, amennyire ő képes. Egy csiga nem fog úszni és egy hal nem fog fára mászni, de mindenki kap egy biztos alapot. Még az ügyeseknek is érdekes, mert ezeket, amiket én mondok, máshol valószínűleg nem hallják.
Aki eleve korának megfelelő fejlettségű és még nálad is kap fejlesztést, az nem fog az első osztályban unatkozni?
Ez sok szülő félelme, de nem fog. Leggyakrabban amiatt aggódnak, hogy az olvasni és számolni tudó gyereküket már nem fogja lekötni az elsős anyag. De egy jó iskola előkészítőn se betű, se szám nem kerül elő a foglalkozásokon, hiszen annyi fontosabb dolgot kell fejleszteni iskola előtt. A szülőknek szoktam is mondani, hogy ne tanítsák otthon a gyerekeket olvasni, csak ha a gyerek kérdez, akkor válaszoljanak.
De ha egy óvodás már tud olvasni, az sem jelenti azt, hogy unatkozik majd az iskolában. Amit a gyerekek ilyen korban olvasásként produkálnak, az nem tudatos olvasás. Attól, hogy el tudja olvasni, hogy Aldi, az csak képolvasás. Persze vannak olyanok, akik úgy mennek iskolába, hogy értik is, amit olvasnak, de ez nagyon ritka. Az alapozáson részt vett gyerek lehet, hogy ügyesebb lesz az iskolában, de unatkozni azért nem fog. Inkább a tanító feladatát könnyítem meg azzal, hogy lefektetek egy alapot. És a nagyon túlterhelt óvónőkét is. A kis elsősökét pedig azzal, hogy egy kudarcmentesebb, szorongásmentesebb iskolakezdést kínálok nekik.
Nálad nem látnak betűt az iskola előkészítő feladatokban?
Én gyakorlatilag a betűtanítás majdnem minden mozzanatán végigmegyek, de betűt nem látnak. Azzal az iskolában találkoznak, de addigra lesz már olyan nyelvi tudatosságuk, akkor is, ha egymás után tanulnak majd két olyan betűt, amelyek vagy kiejtésükben, vagy alakilag nagyon hasonlítanak egymáshoz. Sajnos a mai kötelező iskolai tankönyv erre nem feltétlenül figyel, de ha már a gyerek megtanulta, hogy melyik hang kiejtésekor morog a torka, és melyiknél nem, akkor fel van vértezve a zöngés-zöngétlen hang- és betűtévesztések ellen.
Csak szeptemberben lehet csatlakozni a csoportodba, vagy évközben is?
Január 18-ig lehetett beadni az Oktatási Hivatalhoz az iskolahalasztási kérelmet. Ilyenkor mindig tapasztalom, hogy megnő a csoportlétszám, és aztán kiderül, hogy ki az, aki marad. Bármikor lehet csatlakozni. Van egy ingyenes betekintési lehetőség, tehát nem látatlanban kell dönteni. Az óvatosabbak egyhavi előfizetést, a duhajabbak három hónaposat vásárolhatnak. Nyáron nem tartok új órákat, de bent lehet maradni a csoportban, nézegetni a régebbi videókat és gyakorolni.
Mi volt az eddigi legnagyobb sikerélményed?
Talán az, amikor egy anyuka azzal fordult hozzám, hogy a kislánya szelektív mutizmusban szenved, ami azt jelenti, hogy nem szólal meg, illetve kiválasztja, kihez beszél. Ez a kislány az anyukájával beszélt, de apukájával és az óvónővel nem. Anyukája az első foglalkozás után írt nekem egy üzenetet, amiben a köszönetét
fejezte ki, hiszen kislánya a képernyőn keresztül beszélt hozzám. Nagyon megható volt. Ugyanígy vannak autista gyerekek is, akik a képernyőn keresztül figyelnek, beszélnek hozzám. Jó érzés olvasni a visszajelzéseket, nézegetni a fotókat, amin a sikeres fejlődés jeleit láthatom.
Ha a te gyermekednek is hasonlóra van szüksége, lépj be a csoportba egy
ingyenes próbára, és próbáljátok ki Zsófi online iskola előkészítő feladatait és játékait!