Scrapbook: fotócsicsázás vagy családok történetét életre keltő album?

Kapcsolódik-e a scrapbookhoz, ami gyerekkorodban szerettél volna lenni?

Elsősorban biztos voltam benne, hogy valami kézműveskedéssel kapcsolatosat szeretnék. Sokat rajzoltam, és én voltam a családban az, aki a karácsonyi ajándékokat csomagolta és a karácsonyfa díszítésre új megoldásokat talált ki. Ennek megfelelően gyermekként is benne voltam alkotói körökben, szakkörökre jártam. Ha bementem egy ÁPISZ-ba, akkor úgy éreztem, ilyen varázslatos helyen szeretnék dolgozni, ahol ilyen csoda dolgok közt lehetek.

Milyen szakma irányába tanultál tovább?

Volt egy elágazás, mert képzőművészeti vonalon szerettem volna továbbtanulni, de a szeretettel óvó anyai figyelmeztetés az volt, hogy a művészek sosem keresnek elég pénzt, menjek inkább közgazdasági szakközépiskolába. Utána a Pénzügyi, Számviteli Főiskolára jártam, de nagyon hamar kiderült, hogy nem ez az én utam. Mindenképpen kellett egy diploma a banki munkához, ezért szereztem meg a felsőfokú banki tanácsadói képesítést, majd PR-osként dolgoztam 10 éven keresztül a bank lízing cégében és később pedig egy biztosítónak voltam a marketing vezetője. A gyerekek születése után jártam a Nyugat-Magyarországi Egyetem PR-képzésére, és ezzel kapcsolatos vállalkozást terveztem elindítani.

Végül PR-os cég helyett valami másba kezdtél? Mi volt az első vállalkozásod?

A gyermekeink születése után egyéni vállalkozóként kisvállalkozásoknak igyekeztem PR-tanácsokat adni, főleg arculati- és médiamegjelenésekkel kapcsolatban. Ezek voltak azok a területek, amelyekben jártas voltam, de hamar rájöttem, hogy a gyermekgondozással töltött, kihagyott évek miatt nehéz lesz egyedül boldogulni ezen a területen friss kapcsolatrendszer és meglévő portfólió nélkül. Ezután találtam rá arra, amivel most foglalkozom.

Ez a rátalálás hogy történt, kinél láttál először ilyen scrapbookot?

Egy kreatív hétvégén vettem részt néhány anyukával, és az egyikük hozott egy olyan termékkatalógust, amelyben ehhez a kézműves technikához kínált bélyegzőket. A bélyegzők alkalmazását mutatták be különböző példamunkákon, képeslapokon, és ezeken a különleges valamiken. Nem is tudtam, mi ez, mini családi plakátoknak hittem őket. Aztán észrevettem a fényképek mellett a címfeliratokat, és hogy oda vannak írva a képekkel kapcsolatos történetek is. Végtelenül izgalmas, látványos környezetbe volt helyezve minden fotó, pl. ha utazási emlékről volt szó, akkor jegyeket, térképeket ragasztottak mellé. Nem tudtam, mi ez, de hirtelen családok történetei elevenedtek meg a szemem előtt.

Rabul ejtett és elkezdtél utána kutakodni?

Igen. Lopott óráimban mindig bújtam az internetet. Még betárcsázós internet volt, 2005. októberéről beszélünk. Azt sem tudtam, milyen kulcsszavakat kell keresni, és természetesen még Pinterest sem volt. Végül a katalógust kiadó gyártónak az oldalán keresztül azonosítottam, hogy scrapbook technikának hívják ezt, amit talán családi emlékalbum készítésnek lehet magyarul nevezni. Konkrét magyar szavunk erre nincs, a scrap fecnit jelent, a book könyvet.

Így ismertem meg ezt a világot, amelyben főleg anyukák minőségi időt eltöltve olyan albumokat készítenek, amelyek családi krónikává növik ki magukat az évek során. És a kedvenc témánkról szól, hiszen mindenkinek saját maga a kedvenc témája, akár gyerek, akár felnőtt. Rájöttem, hogy milyen izgalmas ez, és hogy össze lehet kötni a hobbit az emlékőrzés folyamatával, és ezzel kapcsolatokat építünk a családon belül, akár én és a gyermekeim, akár a testvérem, akár a szüleim között. 

Kézzel készült, mini dolgot adok át, ami megismételhetetlen, az én ízlésemet tükrözi, engem jellemez, nem vehető meg a boltban,a személyes szavaim vannak odaírva a kézírásommal, és teljes mértékben képes kifejezni, átadni és megőrizni a témához kapcsolódó érzelmeimet. Ahhoz szoktam hasonlítani, mintha felmennénk egy padlásra, találnánk ott egy ládát, amiben olyan emléktárgyak vannak, amelyeket a nagyszüleink összegyűjtöttek. Megkérdeznénk, hogy ki van a képen, és ez hogy volt, és ennek a tárgynak mi a története, ők pedig elmesélnék. Ezt tudjuk átadni a scrapbook segítségével a gyerekeinknek.

Mennyire ástad bele magad akkor?

Annyira tetszett, hogy keresnem kellett, hogy Magyarországon van-e ennek képviselője vagy hogy lehetne ezt elterjeszteni. Először egy hobbiközösséghez csatlakoztam a következő év májusában. Rengeteg könyvet berendeltem külföldről, elkezdtem fordítani a cikkeket róla, és online tanfolyamokra is beiratkoztam. Napi szinten ezzel foglalkoztam. Vagy alkottam, vagy fordítottam, vagy olvastam, vagy cikket írtam róla, és egy idő után központi figura lettem ebben a témában itthon. A férjem aztán mondta, hogy már annyit foglalkoztam ezzel, hogy csinálhatnám munkaként. Ez lett végül az alapja a vállalkozásomnak. 

Mikor és hogyan alapítottad meg a vállalkozásodat?

2009-ben többedmagammal indítottuk el. A cég egyrészt eszközöket és alapanyagokat hozzávalókat biztosított az alkotáshoz, másrészt személyesen és az interneten keresztüli oktatásokat tartottunk. Ekkorra már megjelent az első könyvem Különleges Albumok címmel. Ez volt az első magyar, részletes leírásokat is tartalmazó kiadvány. Utána elindult a portálunk. Még nem volt népszerű itthon a Facebook, csak az iwiw. Közben sokszor szerepeltem tévéinterjúkban, kreatív magazinokban, épült a saját személyes márkám. Majd megnyertem egy dél-afrikai scrapbook versenyt, és ez volt az, amitől elkezdtem szárnyalni. Magabiztosságot adott. Építettem egy csapatot, alapítottunk egy e-magazint, ami 17 számot élt meg, majd megjelent a második könyvem is. Nőttön nőtt a scrapbook kedvelőinek száma Magyarországon. Ma már nem ez az egy oldal van, több szakwebáruház létezik itthon is, a magyar scrapbook alkotók nemzetközi szinten is ismertek és elismertek.

Ez nem csak egy szimpla kézműves hóbort, hanem segíthet akár az anyukák visszaintegrálásában is. Ez is az egyik pozitív hozadéka is ennek a hobbinak, hogy összeköti a gyerekneveléssel járó monoton, egyedül töltött napokban az anyukákat, akik rátalálnak erre a technikára és kapcsolódnak egymáshoz. Olyanokhoz, akiknek hasonló értékrendjük van. 

Mi ez az értékrend?

Az, hogy nem rohanunk végig az életen, hanem megállunk és pillanatképeket készítünk ezzel a nagyon gazdag technikával arról, hogy mi az, amit most értékelünk az életünkben. Kisfiam, kislányom, nézd, hogy szerettem, amikor a fodros ruhában forogtál előttem, vagy milyen büszkén kísértelek be az óvodába! De van lehetőség az apukájukról, nagyszüleikről is mesélni. Akik elkezdenek bátorságot gyűjteni az alkotásra, azoknak nagyon gyorsan sikerélményt ad. Így, azt érezhetik, “több is vagyok, mint egy anyuka, aki otthon ellátja a gyereket, én alkotó ember vagyok”.

Már 2009-ben tartottál workshopokat anyukáknak?

Igen, ezek akkor személyes találkozásokat jelentettek, aztán 2010-ben körül tartottuk az első online workshopot, így az ország bármely tájáról be tudtak kapcsolódni az érdeklődők. A mai napig is tartok offline workshopokat, közösségi szervezésben táborokat is. Szlovákiai magyaroknál is már ötször jártam, tehát vannak személyes találkozások is, de az online felületen azért sokkal több emberhez el lehet érni, és ugyanazt az élményt át lehet adni.

Ha valakit érdekel és most lép be ebbe a világba, van számára kezdő workshopod? Vagy milyen struktúrában dolgozol?

Az egész alapja egy blog, azon igyekszem inspirálni az én már elkészült munkáimmal azokat, akik ötleteket keresnek vagy ismerkednek a scrapbookkal. Egy most induló, ingyenes, regisztrációhoz kötött, három alkalmas videósorozatban képet lehet kapni az egészről. Ezután, hogyha szívesen kipróbálnád, akkor egy videókkal és lépésről-lépésre bemutatott projektekkel kiegészített anyagban mutatom be, hogy mennyi lehetőség rejlik ebben a műfajban. Ez a bevezető egy nagy adag bátorításról szól, mert azt vettem észre, hogy sokakat elriaszt az, amit látnak, és az ő nulladik fejezetüket hasonlítják azokéhoz, akik ezt már rendszeresen művelik. Az a tévképzet alakul ki, hogy valami különleges szuperképességre van szükség egy scrapbook elkészítéséhez. Ezeket a tévképzeteket igyekszem lerombolni. Ezután pedig indulhat is a konkrét alkotómunka, amiben további támogatást nyújtok.

Tehát nem baj, ha nem voltam 5-ös rajzból, belevághatok, mert sikerülni fog?

Egyáltalán nem! Az a fő érvem, hogy ki számára készülnek ezek az albumok? Te és a családod fogja látni, nem az iparművészeti minősítésre készíted. Nem kell művésszé válnod, de akár az is lehet, hogy azzá fogsz. Ha ezzel foglalkozol, az magával hozza, amikor sikerélményt érsz már el - és ezért tartom nagyon gazdag és építő jellegű hobbinak -, hogy önkéntelenül észreveszed, mi tetszik a máséban. Ekkor már olyan fortélyokat is érdemes megtanulni, amiket addig nem tudtál, de az első alkalommal nem az a fontos, hogy ezek is a helyükön legyenek. Nagyon hamar meg lehet szeretni ezt a kreatív tevékenységet. és ritkán szeret belőle ki valaki. Ha abba is hagyja, annak általában más oka van, és sok a kis kihagyás után újrakezdő.

17 éves tapasztalatom során rengeteg ember szárnyalását volt szerencsém nyomon követni, és minden alkotói fázisban lévővel találkoztam már Magyarországon is. Örömmel vállalom a kezdők kézenfogását, akár a gyakorlottak inspirálását, és az újrakezdők támogatását is. Ez az, ami kiteljesít engem.

Mi volt eddig a legnagyobb sikerélményed?

Annak idején, amikor rácsodálkoztam erre a hobbira, magam is elkezdtem külföldi inspiráló celebritásokat követni. Főleg amerikaiakat és angolokat. Minden évben megrendezésre kerül egy óriási kreatív hobbi kiállítás és vásár találkozójuk Amerikában, amiről megosztottak videókat. Odaképzeltem magam, hogy egyszer én is ott leszek. De magyarországi panellakásban működtetett kisvállalkozásként, lelkes anyukaként ez elérhetetlennek tűnt. Aztán úgy alakult, hogy 2014-ben és 2015-ben is volt szerencsém ott lenni egy-egy hetet ingyen, egy magyarországi kreatív alapanyagokat gyártó cég jóvoltából, akik az amerikai piac meghódításához olyan személyt kerestek, aki ezeknek a festékeknek a scrapbook technikában való alkalmazását be tudja mutatni. Így valóra vált az álmom, hogy ott járhattam a scrapbook-készítés legnagyobbjai közt, sőt személyesen találkozhattam a példaképeimmel.

Hogy látod a 17 éves pályafutásod alapján, vannak trendek? 

A trendek változnak, igen. Korábban sokkal kedveltebb volt a legnagyobb méretű album, abba készítettünk leginkább scrapbook oldalakat. Most már inkább a mini albumok és a gyorsabb albumkészítési megoldások felé indult el a trend. Az egyképes összeállítások divatját is látom az elmúlt években megjelenni, holott egy képpel illusztrálni egy érzést vagy egy élményt, egészen más mint több fotóval. Én mindig is azt az irányt képviseltem, hogy a történetünket minél gazdagabban meséljük el, képekkel és hosszabb, érzelemgazdag szöveggel, illusztrálva.

Elterjedt két új irányzat is, ami még nem volt, amikor én kezdtem. Az egyik a mixed media, azaz vegyes technika, ami sokkal több technikai tudást és alapanyagot kíván. Én a letisztultabb, kevesebb alapanyagot használó, inkább a témához kapcsolódó kellékekből készült összeállításokat igyekszem tanítani, és én is ilyeneket készítek. Abban hiszek, hogy az jobban kiemeli a történetet.

A másik új trend, ami azóta jelent meg a zsebes scrapbook. Fóliatasakok zsebekre vannak osztva, amelyekbe csak bele kell dugni a kártyákat, fotókat, és már kész is az összeállítás. Ez is teljesen célravezető, bár én jobban szeretek alkotni, kézműveskedni az oldalakkal.

Nem csak a felhasznált anyagokra és stílusváltozásokra gondoltam a trendváltozással, hanem arra is, hogy kik készítenek scrapbookot Magyarországon.

Alapvetően nem látok ebben változást. A tipikus résztvevők családban élő, többnyire gyerekeket nevelő édesanyák és nagymamák. 95%-ban nők, de vannak férfiak is. A család az család, tehát amikor ezt a szót használom, akkor mindenkire értem, aki valamilyen kapcsolatban él, mert adja magát, hogy a szeretete kifejezéséhez akár ezt a tevékenységeket válassza. Kisebb albumok formájában a másikat megajándékozhatja vele, vagy a közös élményeket ilyen formában őrizheti tovább.

Akik megértik a lényegét, hogy ez nem fotócsicsázás, aminek első látásra tűnik, hanem egy ilyen album sokkal többet mesél, mint egy fotóalbumba becsúsztatott fényképrengeteg, azok általában beleszeretnek.

Mi itthon még úttörőknek számítunk a 17 éves múltunkkal, de Amerikában a scrapbook már a 90-es évektől jelen van. A velem egykorú, 50 év körülieknek már vannak olyan albumaik, amiket a szüleik, nagyszüleik állítottak össze.

Ha te is szeretnéd megtanulni a scrapbook technikát, látogasd meg Budaházi Brigitta oldalát!