Pados Eszter - Sunshiny Coaching

Online szolgáltatás
2230 Gyömrő Nefelejcs utca 32.

Bemutatkozás

Pados Eszter vagyok, HR tanácsadó, coach, tréner, szervezetfejlesztő, állatasszisztált foglalkozásvezető. 3 gyermekes édesanya. Vidéken újrakezdő. :-)

Kacskaringós pályát jártam be, amíg eljutottam a mostani vállalkozásomig, az álláskeresők szakmai támogatásáig és a business coaching világáig. Emellett állatasszisztált foglalkozásokat tartok óvodástól nyugdíjas korig, egyéni és csoportos formában is. Én képzem a kutyáimat és a cicáimat is, természetesen habilitációs kiképzők segítségével, így jött létre az állatasszisztált segítség honlapja,

A mások támogatása, a segítségnyújtás igénye mindig jelen volt az életemben, ahogy a természet szeretete és az állatok iránt érzett tiszteletem is. Kisiskolásként tanár szerettem volna lenni. Életem első munkájaként, a gimnáziumi éveim alatt egy alsós kislányt korrepetáltam. Bár rövid időre eltávolodtam ettől az iránytól, az élet mégiscsak visszasodort abba a mederbe, ami hitem szerint igazán nekem való. A coaching, a támogató munka mindig is régi álmom volt, de úgy éreztem, hogy megfelelő életés szakmai tapasztalatra van szükségem ahhoz, hogy hitelesen állhassak ki a nagyvilág elé. Éppen ezért mindig is folyamatosan törekedtem és törekszem ma is arra, hogy frissen tartsam a tudásom, képezzem magam.

A pozitív pszichológia és coaching számomra nem azt jelenti, hogy mindig rózsaszín szemüveget viselünk, akár önmagunkat is becsapva, hanem azt, hogy a problémákra kihívásként tekintünk és hisszük, hogy rendelkezünk a megoldáshoz szükséges összes erőforrással. Az ügyfelek nem terápiára jönnek hozzám, hanem egy megoldásfókuszú beszélgetésre, ahol partneri viszonyban dolgozunk együtt. A tréneri munkáimat is ugyanezzel a hozzáállással vezetem, nincs két ugyanolyan workshop, hiszen mindig más energiák mozognak, más kerül a fókuszba. Ugyanez jellemzi az állatasszisztált foglalkozásokat is legyen szó ovis fejlesztő coachingról vagy felnőtteknek szóló önismereti csoportról. Izgalmas és változatos minden nap, most érzem azt, hogy a helyemen vagyok. Jó érzéssel tölt el, hogy látom a hozzám fordulóknál a fejlődést, és hálás vagyok a bizalomért, amiért engem választanak kísérőül az útjukon. Folyamatosan képzem önmagam, tudatosan figyelve a fejlődésemre. Fontos számomra a professzionális hozzáállás, hogy a ügyfelek értékesnek tartsák a velem való közös munkát. Ha úgy gondolod, hogy támogatni tudlak téged vagy gyermeked a céljaid elérésében, fordulj hozzám bizalommal! A konzultációk online vagy személyesen is történhetnek, illetve az e-learning felületemen egy rendkívül értékes és és sokrétű tudástár érhető el.

Egyéni ovis felesztő coaching

Egyéni ovis felesztő coaching

ár
10000 Ft / alkalom
időigény
60 perc

Elérhetőség

Pados Eszter - Sunshiny Coaching

Online szolgáltatás

Online

sunshinycoaching@gmail.com

+36206698318

2230 Gyömrő Nefelejcs utca 32.

Napliget Jógastúdió

sunshinycoaching@gmail.com

06206698318

Galéria

Videók

Munkatársak

Eszter Pados

Időpontok

2025. ápr. 14 – 20.

Kapcsolatfelvétel

Vélemények